Csillogás Párizsban - 5. fejezet

Leonard

Monsieur Laroche az ágyában feküdt és azon gondolkodott, hogyan is telhetett a tegnap estéje. Kissé elengedte magát, s emlékeire vastag köd ereszkedett, amin nem tudott áthatolni. Valószínűleg kellemetlenül is érezte volna magát, ha ez az első ilyen eset lett volna, de ami azt illeti, már a sokadik volt. Gyakorlatilag minden második napon arra ébredt, hogy egy fiatal nő éppen szedelődzködik, és távozóra fogja. Körülbelül másfél órával ezelőtt valóban erre kelt fel, s még éppen látta a fekete hajú lányt kilépni a bejárati ajtaján. Nem szólt utána, már nem volt rá szüksége, arról nem is beszélve, hogy fogalma sem volt ki lehetett az. Leonard számára kielégítő választ nyújtott a tudat: az éjszakája az alkohol és a kéj mámorában telt el.

Halvány mosoly jelent meg pár pillanatra arcán, amikor ez a gondolat átsuhant a fejében. Végül feltápászkodott az ágyról és a konyhája felé vette az irányt, hogy bevehessen egy aszpirint, ezzel tompítva a zsongást a fejében. Nem volt éppen másnapos, csak kicsit kimerült, bár ehhez már gyerekkora óta hozzá volt szokva. Visszaérve a hálószobájába magához vette a cigarettás dobozát, kipöccintett egy szálat belőle, majd meggyújtotta, s mélyen beszívta a nikotinnal teli füstöt. Leült az összegyűrt paplanra, és újra csak megpróbálta összeszedni a gondolatait az elmúlt este kapcsán. Abban biztos volt, hogy a próbák végén lejelentkezett Leroy-nál, s miután elhagyta a Moulin Rouge falait, kedvenc bárjába indult. Azonban a fekete loboncú nő még mindig nem volt a képben. Szerencséjére a ma esti megnyitóra való főpróbák, csak délután háromkor kezdődtek, így volt elég ideje Leonak, hogy összeszedje magát. Bár csak öt teljes óra állt a rendelkezésére, számára ez így is éppen elég volt.

Elnyújtózott az ágyán, hogy ne kelljen felállnia a cigaretta elnyomásához. A terv jó volt, és kivitelezhető, de persze ilyenkor kopogtatnak az ajtón. Magának elmormogott egy kurva életet, majd felkelt, és lakása bejárata felé indult. Idő közben már újra jeleztek, kicsit hangosabban, hogy bebocsájtást szeretnének nyerni Laroch-hoz.

- Jövök! - kiáltott előre a félmeztelen férfi, pár pillanattal később pedig már ki is nyitotta az ajtót. - Áh, ti vagytok azok, fiúk, és Oliviére Joubert! - jegyezte meg magának, miközben a párizsi alvilág feje, és két testőre belépett a lakásba. Különösebben Leo nem volt meglepve, sejtette, hogy a közeljövőben be fog hozzá nézni ez a férfi. Egyrészt, mert tisztában volt vele, üzletelni akar a Moulin Rouge tulajdonosával, másrészt gyerekkori barátok, ilyenformán rendszeres vendége volt.

- Hogy vagy, Leonard? - kérdezte egy halvány mosollyal az alig huszonhat éves maffiavezér.

- Meg vagyok, köszi. És te? - érdeklődött kicsit Oliviére felől Laroch is, bár csak udvariasságból. - De ha jól gondolom, nem azért jöttél ide a gorilláiddal, hogy ezt megkérdezhesd.

- Hasonlóképpen. Ebben pedig kétségtelenül igazad van - egy ilyen mondat után mindenki valamiféle leszámolásra számítana, de jelen esetben szó sem volt ilyesmiről. - Tulajdonképpen a segítségedre lenne szükségem, mivel te jól ismered Xavier Moreau-t.

Igen, valóban Leonard Laroch nem csak egy táncos volt az újra nyitó szórakozóhelyen, hanem a tulajdonos egyik barátja. Pár éve ismerkedtek meg, amikor még  Xavier szét volt csúszva, és erősen függött az alkoholtól és különböző drogoktól. Éppen abban a bárban, ahol tegnap sikeresen lerészegedett a férfi.

- Hmm... általában tőled szoktak szívességeket kérni nem pedig fordítva - válaszolt végül kicsit cinikusan a férfi gengszter ismerősének. Oliviére csak elmosolyodott, de nem válaszolt semmit. Az ilyesfajta ércelődést kifejezetten szerette. 

- Nos, tényleg ritkán fordulok bárkihez is, ilyen téren, de most szükségem van rád ebben az ügyben. Mégsem szeretném elrettenteni Moreau-t azzal, hogy egyszer csak megjelenek bejelentkezés nélkül. A megnyitó ünnepség pedig erre tökéletes lesz - magyarázta vidáman Joubert, miért is kell most neki Leo. Persze mindkét férfi tisztában volt azzal a ténnyel, hogy kölcsönösen jó üzletet kötnek, ha pedig Xavier is belekerül ebbe a kis körbe, akkor még jobb lesz. 

Laroch leült apró nappalijának kanapéjára, majd újfent rágyújtott egy cigarettára, és a szobát perceken belül belepte a friss füst, s a tömény dohányszag. Néhány perc után így szólt:

- Legyen! Bemutatlak a főnökömnek, de ha emiatt kirúgnak, leverem rajtad! - kacsintott a maffiafőnökre, közben pedig felállt és kezet rázott vele. Kevesen tudtak erről a baráti viszonyról a két férfi között, hiszen alig pár ember volt, aki önszántából folyt volna bele alvilági üzletekbe és ismeretségekbe. Leonard az ilyesmitől nem tartott, köszönhetően egy nagyon régi alkunak, amit még a két család kötött egymással, hasonló baráti szálak miatt.

- Hétkor kezdődik a műsor, és ha jól tudom fél nyolckor lesz egy nyitóbeszéde Xavier-nek, szóval nyolcra szervezhetem meg a randidat. Persze, ha érdekel, akkor gyere el a kezdésre, szívesen látunk! - vigyorgott a táncos férfi a másikra, majd egy újabb adag füstös fújt a nappali levegőjébe. 

- Merci, Leo! - mondta Oliviére és elindult a bejárati ajtó felé. Két testőre egyből hozzácsapódott és indultak főnökük után. 

- Akkor este, au revoir! - búcsúzott el a még mindig félmeztelen férfi, újabb nikotinos adagot szippantva a cigarettából. A legnagyobb francia alvilági szervezet feje csak intett neki, majd becsukta az ajtót Leonard, és öngyújtóját dobálgatva tért vissza a hálószobájába. 

Szerette, amikor ilyen jól alakulnak a dolgai. Mindig is halmozta az örömöket, amik mai napig láthatóak voltak életmódján. Nők, alkohol, cigaretta... Utóbbiról apja alkotott véleményét száz százalékig igaznak vélte, miszerint "a dohány tökéletes gyönyör: kifinomult és kielégítetlenül hagy." Igaz, az idősebbik Laroch már nem élt, de emléke fiában nagyon is elevenen lángolt, az öreg minden egyes mondatával együtt. Leo nagyon is tisztelte az apját, mai napig is így volt ezzel.

Elnyomta a cigarettájából maradt csikket, majd úgy döntött ideje elkezdeni összeszednie magát, úgyis jobban szereti az ilyesmit komótosan intézni. Akkor lehetett biztos abban, hogy minden meg van, amire szüksége lehet.
Körülbelül egy óra múlva összekaparta magát, de most is nyugodt lehetett, hiszen még bőven volt ideje az indulásig. Nem volt éppen közel a lakása a Moulin Rouge-hoz, de akkor sem volt szüksége két órával korábban elindulni. Addig viszont legalább elintézheti azt a telefonbeszélgetést, amire Oliviére felkérte. Felkapta mobilját, s kikereste a megfelelő nevet, majd megnyomta a hívás ikonját a képernyőn.
- Xavier Moreau, tessék! - alig kellett várnia egy percet Leonardnak, hogy felvegye a hívott fél.
- Salut, Laroch vagyok! Szeretnélek megkérni egy apróságra.
- Mondd csak! - nem lehet a fiatal üzletemberre ráfogni, hogy bőbeszédű, igaz, ezt a legtöbben tudták róla.
- Egy kedves barátom meg szeretne ismerni ma a nyitó ünnepségen, és nagyon örülne, hogy nyolc óra körül ráérnél - folytatta a táncos. - Üzletelni akar egy kicsit veled.
- És mégis miféle ajánlatról lenne szó, na meg, kitől? - kérdezett vissza Xavier.
- Azt sajnos nem árulta el miről, de Oliviére Joubert-ről van szó.
- Rendben, végül is meghallgathatom - felelte végül a vonal másik végéről a férfi.
- Merci! Akkor a megnyitón látjuk egymást. Au revoir! - köszönt el Leo, majd a főnöke is, azzal letette a telefont.
Egy fél óra elteltével mosolyogva lépett ki a lakásából, hogy elinduljon a próbákra. Persze most is egy szál cigaretta lógott ki a szájából, de számára így volt ez tökéletes. Arról nem is beszélve, hogy az üzlet is - úgy néz ki - sínre került. Hiába szerencsésnek született ez a Laroche fiú, még akkor is, ha egy kicsit merész játékokat játszott. Persze a jövőt senki nem láthatja előre...