Az este a legtökéletesebben alakult
majdnem mindenki számára. Egyetlen dolog volt biztos: a közönséget lenyűgözte a
műsor, amit az énekesek és a táncosok összehoztak. A hangulat kellően fülledt
volt az éjszaka folyamán, s szinte maguktól nyíltak ki a pénztárcák. Persze nem
aprópénz csilingelt a bárpult márványlapján vagy az asztalok selyem terítőin,
hanem ropogós bankok finom suttogása volt hallható, ha az ember jól hegyezte a
fülét. Észrevehetetlenül csábított el mindenkit a hely, ami, lássuk be, elvárás
volt a Moulin Rouge-al szemben, már
csak a múltját tekintve is. Egyelőre úgy tűnt, Xavier Moreau el fogja érni a
célját, méghozzá rövid időn belül, és piedesztálra emeli a szórakozóhelyet és
saját magát is. Ez pedig boldoggá, elégedetté és fölényessé tette a férfit.
Végre megmutathatta az apjának és mindenki másnak is, hogy nem az az ember,
akinek gondolták volna, az ominózus drogos incidense után. Nem használhatatlan
és semmirekellő. Meghazudtolva egykori énjén felépített valami olyat, amire a
körülötte lévők irigykedhettek. A legszebb öröme először abban rejlett, hogy
látta, mennyire kisemmizettnek érzik magukat a családtagjai, aztán már ez nem
is érdekelte. Figyelmét Priscille Depaulra fordította, őszinte elragadtatással
figyelte, ahogyan a lány mozog a színpadon. A gondolataiban pedig végérvényesen
megfogalmazódott az a terv, miszerint meg akarja szerezni a fiatal táncos nőt.
Azonban azt nem is sejthette, hogy
nagybátyja milyen aljas módszerrel akarja megkerülni és megdönteni ezt a
dicsőségét. Ráadásul mennyire közel volt a férfi segítsége mindehhez. Rosette
Prideux azonban tökéletes játszotta a kissé gőgös, tökéletes dívát. Még nem
mutatta ki a foga fehérjét, ellenben érezte, hogy hamarosan kénytelen lesz.
Arról még ugyan fogalma sem volt, hogy kinek: Sebastiannek vagy Xavier-nek, de
tudta, eljön ez a pillanat is. Az, amikor felemelkedik vagy elbukik. Ez pedig
megrémítette a nőt, bár nem engedte, hogy ez meglátszódjon rajta akárcsak egy
pillanatra is. Az végzetes lett volna számára, ezt pedig semmiképpen nem
hagyhatta. S éppen ezért volt tökéletes társa Sebastian Moreau-nak. Ezért az
álcázó képességéért. Persze a férfi már felismerte, hogy mennyire veszélyes is
az énekesnő, azt viszont még nem, hogy jobban ragaszkodik hozzá, mint azt
eredetileg akarta. De hogy ennek a kapcsolatnak mi lesz a vége? Csak ők
tudhatják. Vagy talán még ők sem?
És mi történne akkor, ha kiderülne
Amélie Bertrand kokainfüggősége, ami kezd elhatalmasodni? Nos, a lány ettől fél
a világon a legjobban. Meg is van rá az oka, mert a tulajdonos nagy
valószínűséggel egyből kitessékelné a Moulin
Rouge-ból, ami a lány számára elképzelhetetlen jelenlegi helyzetében, sőt
megengedhetetlen. Gyermekként ugyan vágyott a hírnévre és arra, hogy mindenki
előtt táncolhasson, de most… most már minden más lett. Reménytelennek tűnő
küzdelemmé vált az élete, napról napra, amit csak még rosszabbá tesz a tudat,
hogy nincs egyedül a titkával. Amit pedig mindenki tud: amit már két ember ismer,
az bizony nem titok. Azonban a régi szórakozóhely rengeteg meglepetést tartogat
mindenki számára. Az egyik hatalmas kérdőjel Louis Mollineux. Bár a csapost nem
érdekli, és Xavier tudja, miért is van itt, de a többiek vajon békén hagyják
majd a csendes és egyelőre jelentéktelen pakolófiút vagy elkezdenek kutakodni?
Sosem lehet tudni. A másik érdekes kérdés, hogy a maffiafőnök miféle lányokat
szabadít a helyre, és meddig lesz ez az üzlet kifizetődő és működő képes? Aztán
még ott van az is, mi történne, ha besétál egy ismeretlen emberke és még jobban
felkavarja az amúgy is mozgásba került vizet, már amennyiben betéved a Moulin Rouge-ba?
Abban
viszont biztosak lehetünk, hogy a megnyitó gyakorlatilag hibátlan volt. A
vendégeket elragadta a csábító hangok és mozdulatok kavalkádja és nem tudtak
elmozdulni a helyükről. Telt ház volt, s ez egy pillanatra sem változott meg.
Odakinn, a sötét égbolton egy új csillag kezdett pislákolni. És persze telihold volt.