Csillogás Párizsban - 4. fejezet

Rosette

Saját otthonának kényelmében élvezhette a forró fürdőjét Rosette Prideux, Párizs legújabb csillaga. Már jó pár hónapja imádta a francia nép, amikor felkereste őt Xavier, s állást ajánlott neki az új vállalkozásában. Valójában nem volt szüksége erre a munkára, hiszen már most is felvetette a pénz a fiatal énekesnőt, ellenben a Moulin Rouge túlságosan jól csengett a nevével. Éppen ezért elfogadta a lehetőséget, bár meglátása szerint inkább ő tett szívességet a Moreau örökösnek. Volt is benne némi igazság, mert hiába volt rajta kívül még egy dalos pacsirta, mégiscsak Rosette volt a keresett és ünnepelt díva.

A kádjában ülve olvasgatta az egyik magazint, amiben szintén hosszan írtak az új hírekről a másnap este esedékes nyitással kapcsolatban. A két oldalas cikkben meg volt említve a Moreau család, kiemelve természetesen Xavier, és a válogatott kis csapata, persze nem az egész stáb, csupán a legfontosabbak. Ilyen formán az ő neve is szerepelt. Halvány mosoly terült szét az arcán, amikor elolvasta a hozzá fűzött megjegyzéseket a magazinban. Dicsérték, ahogy eddig is tették, de a pozitív visszajelzések mindig jó érzéssel töltötték el. Holnap este, amikor megnyitja az évtizedes múltú szórakozóhelyet a műsorával, akkor is tündökölni fog. Ebben nem volt kétség. Nem is kérdőjelezte meg senki sem.

Miközben tovább lapozgatta a kezében lévő újságot megcsörrent a mobilja, amit előrelátóan behozott a fürdőszobába, ha bármiért keresik, akkor ne kelljen kimásznia a habtakaró alól. Persze már várt egy hívást, tulajdonképpen az egyik Moreau-tól. Tökéletes ajánlatot kapott, tökéletesebbet, mint az egyszerű siker, s ezt nem Xavier ígérte neki, hanem annak nagybátyja, Sebastian. Lassú mozdulattal vette fel a telefont, végül is ő a nő, várjon csak rá a másik nem képviselője. Mindig is úgy gondolta, hogy kijár neki a tisztelet, most pedig, hogy elismertté vált egész Franciaországban, és lassan Európát is kezdte maga alá gyűrni, egyre szilárdabbá vált ez az elképzelése.

- Tessék! - szólalt meg végül a nő, amikor már füléhez emelte a mobilt.

- Bon soir, Rosie! - hallatszott a vonal másik végéről az erős férfihang.

- Áh, Sebastian. Mi újság?

- Hagyjuk a mellé beszélést, rendben?! Átmennék, ha nem gond. Beszélnünk kell!

- Gyere csak, várlak! - önkénytelenül is elmosolyodott Rosette, mivel tudta, hogy a férfi nem csak beszélni akar vele, hiszen nem egyszer próbálkozott már meg azzal, hogy elcsábítsa őt, de eddig nem hagyta magát. Most majd talán Sebastian szerencsésebb lesz.

- Akkor egy órán belül ott leszek. Au revoir! - a vonal megszakadt, a fiatal nő pedig letette a telefont, majd kikászálódott a kádból, s egy törölközőt csavart magára. Lakásából csodás kilátás nyílt Párizsra, most is a Diadalívet figyelte, s az alatta elhaladó autókat. Haját kiengedte, s a szőkés fürtök lehullottak meztelen vállára. Ahogy a városnak ezt a kis részét szemlélte, már eltervezte mit vesz fel a vendége számára.

Valójában ezzel elárulta jelenlegi munkaadóját, mert Xavier nagybátyja mindenképpen meg akarta kaparintani a Moulin Rouge-t, s Rose tisztában volt azzal, hogy nincs olyan, amivel el lehetne tántorítani a harminc felé közelítő férfit. Persze ezzel nem lett volna baj, ha nem kezdett volna el segíteni Sebastiannek megszerezni a szórakozóhelyet. Azonban önmagában a középkorú Moreau túlságosan vonzó volt számára, hogy ne tegye meg azt, amire kéri őt. Ezért volt tökéletesebb ajánlat számára, mint amit annak előtte kapott.

Fél órával később már egy méregzöld, pánt nélküli ruha volt rajta, nem földig érő, így érvényesülhettek Rosette hosszú, kecses lábai is. Göndör haját egyszerűen feltűzte, arca mellett néhány tincs kilógott ugyan, de így is szabad volt íves nyaka. Alig volt rajta smink, csupán leheletnyi, nem szerette a egész arcát levakolják. Nyakára és csuklóira pedig kevéske parfümöt szórt, s így várta a férfit, aki rövid időn belül már az ajtaján kopogtatott.

- Gyere be, nyitva van! - kiáltott ki az énekes nő a konyhájából, majd amint Sebastian már benn volt a nappaliban, egy öblös poharat kapott a kezébe, tele vörösborral.

- Végeredményben miért jöttél? - kérdezte Rose, majd egy kortyot ivott a saját borából. - Hogy megint elmondd, hogyan áskálódjak az unokaöcséd ellen?

- Azért is - felelte a fél fejjel magasabb férfi, miközben megállt a nő mellett.

- Akkor feleslegesen kocsikáztál, mert már ezerszer megbeszéltük.

- Igen, tisztában vagyok vele, hogy felfogtad már elsőre is. De valójában nem ez az oka, hogy itt vagyok, hanem ez… - mondta, majd a következő percben már Rosettet csókolta. A díva szinte levegőt sem kapott a megdöbbenéstől, mégis elégedettséget érzett magában, hiszen megkaparintotta, amit valójában akart. Azonban nem hagyhatta, hogy Sebastian akárcsak egyszer is azt érezhesse megkapta őt, így eltolta magától, s egy halvány mosoly kíséretében elsétált a férfi közeléből, be a hálószobájába. Sebastian némi gondolkodás után, amely csupán pillanatok kérdése volt, a szőke énekes nő után indult. Magáénak akarta tudni, ahogyan a Moulin Rouge-t is, bár talán Rose-t nem tekintette egyszerű tárgynak. Valahol hasonlítottak egymásra ők ketten, hiszen mindketten uralkodni akartak, egész környezetük felett. Többé-kevésbé sikerült is, hiszen könnyen elkápráztattak bárkit. Rosette-nek és Sebastiannek mindig is meg voltak a képességeik erre, és ettől bizonyos fokig veszélyessé váltak.

A fiatal nő letette a poharát a hálóban lévő asztalra, majd a férfi felé fordulva mosolygott és várt. A sötétbarna hajú Moreau hasonlóan tett a borával, azután Rose-hoz lépett.

- Nos, drága Rosie, segítesz nekem eltüntetni Xavier-t? - kérdezte, bal kezét öltönynadrágjának zsebébe süllyesztette.

- Már megbeszéltük, nem? - válaszolt a nő, s hátat fordított a férfinak.

Pillanatokkal később Sebastian már a nyakát csókolta, a nő pedig hagyta, had tegyen azt vele, amit akar. Túlságosan vonzó volt Rosette számára a mögötte álló, hogy elküldje.

Nap, mint nap keveredtek össze emberek futólag egy éjszakára Párizsban és a világ minden pontján, viszont ez több volt, mint egy kaland. Ezzel kezdődött meg egy titkos kapcsolat Mademoiselle Prideux és Monsieur Moreau között, s ebben a viszonyban a birtoklás, a hatalom volt az összetartó erő. Persze ott a kérdés: ki és mit akar uralni?