Marc
Az emberek már mind távozóra
fogták, vége volt az első estének. Minden vendég kifizette a számlát, a csapos
pedig gondosan összeírta a beérkező összegeket, abban a sorrendben, ahogy
rendezték a tartozásokat. Nem túlságosan lepődött meg a hatalmas végösszegen,
hiszen rengeteget fogyasztottak már most, ami azt jelentette, hogy nem lesz
nehéz a holnapi nap folyamán megsokszorozni ezt a számot. Megvárta, amíg az
összes vendég elhagyja a Moulin Rouge-t,
s csak utána kezdett bele a nagyobb pakolászásba. A pincérekkel összeszedette a
poharakat és hamutartókat, illetve letöröltette velük az asztalokat is. Csak
ezután fizette ki mindegyiküket. A felszolgálók bére nem volt túl magas, így
mindenkinek a kezébe tudta adni a pénzét. A pakolófiú volt az egyetlen kivétel,
ugyanis a szórakozóhely tulajdonosa külön kérte, hogy Louis-nak ne fizessen
semmit, azt majd ő maga rendezi. Marc pedig nem kérdezett rá, mégis miért, csak
elfogadta a helyzetet. Egyáltalán nem érdekelte ez sem. Számára éppen elég volt
annyi információ, amennyit megkapott, nem kutakodott és puhatolózott, nem
kíváncsiskodott és kérdezősködött. Mindennek meg volt az oka, így nyilván annak
is, hogy miért volt itt egy húsz év körüli srác, akit minden egyes nap BMW-vel furikáznak
el innen. Egyszer majd ki fog derülni, ebben teljesen biztos volt.
Miközben Marc a poharakat
mosogatta, a pulthoz lépett Xavier. Lassan már csak a csapos volt az egész
épületben, de nem bánta, tulajdonképpen rá is ért.
- Remélem, nem gond, ha neked kell zárni – mondta a tulaj,
rátámaszkodva a márványlapon.
- Dehogy – felelte Marc, és megtörölte a kezét, majd búcsúzásképpen
megrázta barátja és egyben főnöke jobbját.
- Pihend ki magad, mert nem lesz megállás! – szólt még vissza a
szőke férfi az ajtóból, majd távozott. Erre a pult mögött álló kalapos csak
mosolygott és bólogatott. Lassan befejezett mindenféle utómunkálatot, elpakolta
a kanalakat, shakereket, összeszedte a már félig elolvadt jeget, hogy kifelé
menet majd kidobhassa. Végül kivett egy kis üveg ásványvizet a raktárban lévő
hűtőből és szinte egyszerre megitta az egészet. Az órára pillantva tudatosult
csak benne, hogy nemsokára hajnali négy lesz. Hosszú éjszakán volt túl ő is, és
az egész hely, de nem kételkedett abban, hogy mennyire megérte minden. Éppen,
amikor letörölte a pult márványlapját jelent meg Ophélie Moreau, ez pedig
igencsak meglepte a csapost, mivel azt hitte, a lány már régen távozott,
közvetlenül a vendégek után.
- Salut – köszönt csendesen, halványan mosolyogva a fiatal nő.
- Kérsz valamit? – kérdezte automatikusan Marc, de Ophélie megrázta
a fejét, és mélyen beszívta a levegőt.
- Xavier-nek igaza van, tulajdonképpen te vagy az egyetlen, aki kedves
velem, én meg… szóval ne haragudj, amiért bunkó voltam – mondta végül a
lány, sóhajtott egyet, majd elfordult és elindult a kijárat felé. Egy
pillanatra a pultos meg sem tudott szólalni a meglepetéstől, végül letette a
vizes üveget és a szőke nő után sietett. Hosszú lépteivel aránylag gyorsan
utolérte. Ophélie éppen ki akarta nyitni a Moulin
Rouge ajtaját, de a férfi feltartóztatta.
- Nem haragszom – mondta rekedten, lehajolt a lányhoz és
megcsókolta. Valószínűleg életének egyik legbátrabb tettét követte el, s ő maga
sem értette, mi adott ennyi erőt hozzá, de megtette. Először a Moreau lány
némiképpen tiltakozott, végül mégis megadta magát, hagyta, hogy Marc az ajtóhoz
szorítsa. Még élvezte is a helyzetet, bár ezt nem vallotta volna be senkinek
sem. Egy hosszú, véget nem érő perc múlva a pultos elengedte Ophélie-t, aki
szinte azonnal elkapta tekintetét és elsietett, otthagyva a férfit a
szórakozóhelyen. Pár pillanatig Marc csak állt, bámulva a már becsukódott
ajtót, végül hátrahajtotta a fejét, megfogva kalapját, nehogy leessen, s mélyet
sóhajtott. Öröm és bánat keveredett össze benne, mert valahogy nem ezt várta
volna reakciónak, és annyira szerette volna, ha minden másképp alakult volna,
azonban a lány elment, ez ellen pedig nem tehet semmit sem.
Visszament
a pulthoz, kiöntötte a maradék vizet az üvegből, majd elindult bezárni az
ajtókat és beriasztani az újjáéledt Moulin
Rouge-t. Némiképpen elkeseredve szállt be a kocsijába, mégis boldog volt,
amiért végre megtette ezt. Nem tudta eldönteni, melyik érzést engedje
szabadjára, mert egyiket sem akarta igazán, éppen a helyzet kettőssége miatt.
Megnyalta ajkát, majd beindította az autót és elhajtott. Ideje volt megfogadni
Xavier tanácsát: ki akarta pihenni magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése