Amélie
A zene hirtelen újra elhallgatott. Most már Amélie kezdett ideges lenni a koreográfusra, aki elsőre nem tűnt ilyen irritálónak, sőt szimpatikusnak találta, de mostanra ez a véleménye megváltozott a lánynak. Giselle újfent sipákolni kezdett arról, hogy elrontották a lépéssort, ami a valóságban úgy nézett ki, hogy ő maga cseszte el, állandóan. A táncosok a legjobbak voltak, mindegyikük tökéletesen hajtotta végre azt a pár mozdulatot, mivel már három teljes napja ezzel húzta el az összes próbát a Madame. De persze mindezért velük kiabált, és hordta le őket, ez pedig kezdte kiborítani Amélie-t. S ha jól sejtette, nem csak őt. Körülbelül két hónapja kezdtek el intenzíven próbálni a holnapi nyitó estre, de ez alatt a rövid idő alatt Giselle elérte, hogy a barna hajú lány gyomra felforduljon attól a hangtól, ami előtört a koreográfusnőből.
A zene hirtelen újra elhallgatott. Most már Amélie kezdett ideges lenni a koreográfusra, aki elsőre nem tűnt ilyen irritálónak, sőt szimpatikusnak találta, de mostanra ez a véleménye megváltozott a lánynak. Giselle újfent sipákolni kezdett arról, hogy elrontották a lépéssort, ami a valóságban úgy nézett ki, hogy ő maga cseszte el, állandóan. A táncosok a legjobbak voltak, mindegyikük tökéletesen hajtotta végre azt a pár mozdulatot, mivel már három teljes napja ezzel húzta el az összes próbát a Madame. De persze mindezért velük kiabált, és hordta le őket, ez pedig kezdte kiborítani Amélie-t. S ha jól sejtette, nem csak őt. Körülbelül két hónapja kezdtek el intenzíven próbálni a holnapi nyitó estre, de ez alatt a rövid idő alatt Giselle elérte, hogy a barna hajú lány gyomra felforduljon attól a hangtól, ami előtört a koreográfusnőből.
Az utcai táncba soha, senki nem szólt bele. Vagy jó volt, és nyert, vagy rossz, és vesztett. Nem tanulta egyszer sem életében a táncot, egyszerűen csak istenadta tehetsége volt hozzá, s Amélie ki is használta ezt az adottságát. Valójában mai napig nem érti, hogy Xavier Moreau miért is hívta meg ide, miért ajánlotta fel neki ezt a jól fizető állást, amikor nem ért ahhoz a fajta "riszáláshoz", amit itt várnának el tőle. Kissé kényelmetlen volt még mindig számára ez a helyzet, nehezen is szokott hozzá, ezekhez a gyökeres változásokhoz. Igaz, ha éppen odahaza belőtte magát, máris könnyebbnek tűnt az élet... Bárki, aki látta ezt a lányt, azt mondaná, hogy egy jól nevelt kislány, aki képes felhasználni a tehetségét. És ez igaz is volt. De hozzá kell tenni, hogy ez a kislány kemény kokain függővé vált az elmúlt másfél hónap során. Az egész véletlenül történt, ám amikor rájött, hogy milyen jó is az a kábulat, amit felszippanthat az orrába, és mennyivel egyszerűbbé változtatja a kegyetlen tényeket, túlságosan is rákapott. Erről persze senki nem tud, ugyanis Bertrand kisasszony nagyon is fél attól, hogy ha ezt akár egyetlen halandó lélek is megtudja, akkor eljut Moreau-ékhoz, azok pedig rögvest ki is rúgják. Elveszteni ezt az állást... nem, ezt nem engedhette meg magának. Szüksége volt a pénzre. Egyrészt, mert a kokain nem éppen olcsó dolog, másrészt magát is fenn kellett tartani, és a lakbért is fizetnie kellett. Na meg az adósságok, amelyeket felhalmozott az élete során, a különböző kölcsönkért összegek végett.
Mindenesetre, azt tudni kell róla, hogy Amélie nem akart ide süllyedni, sohasem volt életcélja, hogy betépve éljen túl egy-egy napot, vagy szívja a fogát egy olyan nő miatt, mint Giselle. Átlagos volt, és imádott táncolni. A zene ütemére forrt fel a vére. Akkor élt csak igazán, amikor megmutathatta mit tud. A nagy álma az volt, hogy kijusson Amerikába és ott megmutassa egy táncversenyen, hogy valójában mire is képes. Igaz, a mostani felállással ez a váracska kezdett széthullani, alapjaiban.
Sóhajtott egyet, majd az előtte álló lányra pillantott, akinek szemmel láthatólag még csak hasonló gondjai sem voltak. Amélie csupán annyit tudott Christinne Maugerről, hogy gazdag és egy évvel ezelőtt végzett a táncművészeti akadémián. Ami azt illeti, ő volt a legjobb az évfolyamán és Xavier éppen ezért kereste fel a leányzót.
Azonban talán az összes itt lévő táncos között a Bertrand lány volt a legjobban meglepve, amikor a Moreau fiú behívatta őt az irodájába. Eszébe sem jutott, hogy valaha is egy ilyen színpadon fog táncolni, még ha kissé furcsa is neki ez az egész, a kötöttségekkel együtt.
- Folytassuk!
Giselle kellemetlen hangja rántotta vissza a gondolataiból, no meg az újra induló zene.
Legalább valami értelmeset is csinálunk végre! - jegyezte meg magának Amélie, de közben már lendítette is a kezét a mozdulathoz. Újra a lépéssort kezdték el, majd amikor - végre valahára - a mai napon először végig is csinálták, következhetett a páros rész, amiben ő már nem vett részt. Éppen az előélete és képzetlensége miatt a Madame úgy döntött, hogy egyelőre nem teszi be végig, majd ha az alapokat átvették rendesen. Ettől persze már előre félt Amélie. Nem elég, hogy a próbákon el kell viselnie ezt a nőt, most majd még külön órákat is kell vennie, egy-két szerencsétlen sorstársával. Egyszerűen csodás lesz!
A színpad oldalában, a függöny mögött várakozott, hogy mikor kell újra belépnie. De legalább nyugtatta a tudat, hogy nem volt ezzel egyedül, bár különösebben nem is dobta fel, hogy csupán mellékes szerepet kap ilyen módon. Nem volt ínyére, hogy úgy kezelik, mint egy kis senkit, mert Párizs gettójából jött ide, és igazából a kortárs tánchoz nem ért, mert nem járta ki az iskolát. Egyébiránt ezt nem is nagyon értette. Semmitől sem volt rosszabb, csak mert nem tudta a szakkifejezéseket a különböző mozdulatokra. Persze tisztában volt azzal, hogy itt sznobok közé lesz zárva, de ilyen mértékben nem számított rá. Azonban kénytelen lesz elviselni és lenyelni mindent, mert itt kell maradni, ha túl akarja írni. Ez mondjuk egy cseppet ironikus, mert a kokainnal csak gyilkolja magát. De hát mit lehet tenni a függőség ellen? Főként, hogy azért van rá szüksége, hogy kibírja a hétköznapokat.
A megfelelő ütemre újra a színpadon forgott, s dobbantott a többiekkel együtt. Egy pillanatra becsukta a szemét, kizárta a külvilágot, csupán a zene maradt meg és a lelke, ami szabadon loboghatott a reflektorfényben pár percig... aztán kinyitotta a szemét. A varázs elillant, mintha nem is létezett volna.
A színpad oldalában, a függöny mögött várakozott, hogy mikor kell újra belépnie. De legalább nyugtatta a tudat, hogy nem volt ezzel egyedül, bár különösebben nem is dobta fel, hogy csupán mellékes szerepet kap ilyen módon. Nem volt ínyére, hogy úgy kezelik, mint egy kis senkit, mert Párizs gettójából jött ide, és igazából a kortárs tánchoz nem ért, mert nem járta ki az iskolát. Egyébiránt ezt nem is nagyon értette. Semmitől sem volt rosszabb, csak mert nem tudta a szakkifejezéseket a különböző mozdulatokra. Persze tisztában volt azzal, hogy itt sznobok közé lesz zárva, de ilyen mértékben nem számított rá. Azonban kénytelen lesz elviselni és lenyelni mindent, mert itt kell maradni, ha túl akarja írni. Ez mondjuk egy cseppet ironikus, mert a kokainnal csak gyilkolja magát. De hát mit lehet tenni a függőség ellen? Főként, hogy azért van rá szüksége, hogy kibírja a hétköznapokat.
A megfelelő ütemre újra a színpadon forgott, s dobbantott a többiekkel együtt. Egy pillanatra becsukta a szemét, kizárta a külvilágot, csupán a zene maradt meg és a lelke, ami szabadon loboghatott a reflektorfényben pár percig... aztán kinyitotta a szemét. A varázs elillant, mintha nem is létezett volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése