Csillogás Párizsban - 10. fejezet

Xavier

Az irodájában ülve lapozgatta a ma este forgatókönyvét, miközben várta az egyik táncosát. Kereste, hogy mi az, amit esetleg még meg kell változtatni, átcserélni. Nem feltétlenül akart belenyúlni, főleg, hogy nem látta egyben az egészet, csak a húga, de azért van elképzelése mégis milyen lehet. Elővett egy szál, jó minőségű cigarettát az asztalon lévő fémdobozkából, majd meggyújtotta. Jelenleg nem volt a poharában whisky, de ez nem különösebben zavarta. A műsorfüzetét becsukta, és az asztalának szélére dobta. Ekkor kopogás nélkül kinyílt az ajtó, és belépett rajta a szőke, fiatal nő, akit annyira várt már a Moulin Rouge tulajdonosa. Priscille Depaul becsukta maga mögött az ajtót, majd egyenesen a tejföl szőke férfi felé vette az irányt, áthajolt az íróasztalon, rátámaszkodott, s elvette a cigarettát Xavier ujjai közül. Lassan fújta ki a tömény füstöt, majd egy mosoly kíséretében pillantott a vele szemben ülőre.

- Mondd gyorsan, édes, nem nagyon érek rá ma este, tudod, fellépésem lesz! – kacér, szemtelen mosollyal az arcán emelkedett el az asztalról a lány, majd megkerülte azt, és felszökkent a falapra. Keresztbe fonta lábait és még egy slukkot szívott a dohányból, majd lepöccintette a hamut és a szögletes üvegtálra helyezte a mérgező szálat. A helyiségben hűvös volt, de kellemes, a sötét bútorok pedig tökéletesen illetek a Moreau fiú stílusához.

- Kár – mondta a férfi miközben felállt a székről, s egy percet sem habozva megcsókolta Priscille-t. Már nem számolta, hány nővel volt az elmúlt pár év alatt, azonban ez a lány valahogy más volt Xavier számára, persze ezt hangosan nem mondta volna ki. Az nem állt volna jól a rosszfiús énjéhez, és ezt a képet nem akarta csak úgy lerombolni. Vad és szenvedélyes csók volt, a lány nem tiltakozott, sőt válaszolt az érintésekre. A férfi keze végigsimított a kecses lábakon, majd végül a fiatal nő fenekére siklott és ott meg is állapodott. Hosszú percekig csókolóztak, semmi sem zavarta őket, valószínűleg mindkét fél akarta a másikat, persze tudták, hogy még hosszú előjáték vár rájuk.

Ekkor azonban kinyílt az ajtó, és a koreográfusnő lépett be rajta, idegesen és hangosan magyarázva, azonban amikor meglátta a párost elhallgatott.

- Mit akar, Giselle? – kérdezte hűvösen Xavier, aki némiképpen dühös volt az idősebb nőre, hogy megzavarta a táncos lánnyal való perceit. A vöröses hajú táncoktató csak megrázta a fejét és kifordult a ajtóból, látszott a arcán a mély döbbenet. Nem akarta elhinni, hogy a munkaadója ilyen ember, bár igazából mit is várunk a szórakozóhely tulajától? Fiatal, jóképű és gazdag. Az lenne a baj, ha nem így viselkedne. Moreau visszafordult Priscille-hez, aki időközben már lekecmergett az asztalról.

- Mennem kell, a rajongók már várnak! – mondta kissé primadonnásra véve a figurát a lány, majd megfordult, a szőke fürtök hozzáértek Xavier arcához, a nő finom illata pedig nagy dózisban jutott el hozzá. Egy perccel később már el is tűnt a folyosón. A férfi halványan elmosolyodott, és visszaült a székébe. Meg akarta szerezni ezt a lányt, bármi áron. Nem úgy, mint ahogyan az eddigi egyéjszakás kalandjai, azok nem jelentettek semmit. Ebből viszont, sokkal többet akart kihozni. Persze nem kapcsolatot, az nem az ő műfaja, de szórakozni akart, és Priscille tökéletes szórakozást nyújtott számára.

Gondolataiból ajtaján való kopogtatás zökkentette ki, majd benyitott Leonard. A szőke férfiú intett, hogy jöhetnek, s a táncos srác mögött belépett egy sötét hajú, fekete öltönyös férfi. Xavier első megérzése az volt, hogy belenyúlt valamiféle maffiaügybe, de nem szólt semmit. Egyelőre.

- Xavier, ő Oliviére Joubert, egy jó barátom, és üzletelni szeretne veled – mutatta be Laroch a Moulin Rouge tulajdonosának az ismeretlen férfit. A Moreau örökös különösebben nem mutatott ki semmiféle érzelmet, miközben kezet rázott Joubert-rel, majd az asztala másik oldalán lévő székekre mutatva helyet foglalt sajátjában.

- Nos, igen, ahogyan Leonard mondta, lenne egy üzleti ajánlatom Önnek, Monsieur Moreau! Először is tudnia kell, hogy Párizs bűnügyi szervezeteit én vezetem, és ha elfogadja az általam felkínált lehetőséget, teljes biztonságot ígérhetek a szórakozó helynek, az alkalmazottaknak, és természetesen Önnek is – a maffiavezér egyből a közepébe vágott a dolognak. Az asztal másik oldalán, a szőke hajú férfi rájött arra, hogy ez a pasas nem fog díszköröket járni vele, egyenes választ vár az egyenes beszédre. Persze kérdés, miféle ajánlattal jön elő, addig sem igent, sem nemet nem kívánt mondani a tulaj.

- És mégis miféle ajánlat lenne ez? – kérdezte végül Xavier, némi érdeklődéssel a hangjában. Valóban kíváncsi volt, mit is akar tőle a város alvilágának feje, és persze, azt is tudni akarta, hogy miért éppen a Moulin Rouge és ő.

- Mit szólna, ha azt mondanám: tudok ajánlani olyan felszolgálókat, akiknek nem kell fizetnie egy vasat sem?!

- Ezt hogy kívánja megoldani?

- A pincérnőknek csupán, hátsó szobák kellenének. Három vagy négy. Ott megkeresnék a fizetésüket.

- Szóval futtatni akarja őket – mondta hangosan gondolkodva Xavier. Leonardra pillantott, akit szemmel láthatólag meglepett az ajánlat, amivel a barátja előállt. Úgy tűnt, egyáltalán nem ilyesmire számított. Valószínűleg kábítószer kereskedelem juthatott eszébe, amikor először hallott erről. Tulajdonképpen a szőke férfinak is ez volt az első ötlete, azonban ennek sokkal jobban örült, mint a drogoknak.

- Természetesen az egész üzletből 10%-ban részesülne a Moulin Rouge vezetősége is, így korrekt – tette még hozzá Oliviére, türelmesen várva a reakciókat.

- 15% tisztán és megegyeztük! Tisztességesnek találom Önt, Monsieur Joubert, akármivel is foglalkozzon. Ha kényelmesebb úgy, a szerződéshez sem ragaszkodom – alkudozott Xavier, még alkalmazkodva is a maffiafőnökhöz.

- Legyen. 15%, papírok nélkül! – halványan elmosolyodott a sötét hajú férfi, majd kezet nyújtott az üzletpartnerének.

- Nos, akkor beszéljünk a részletekről!

Ezzel a kézfogással és Xavier Moreau utolsó mondatával pedig eldőlt, hogy a szórakozó hely milyen bűnös, kéjes üzelmeknek lesz tökéletes színfala. Nem véletlenül jött éppen ide Oliviére, és nem véletlenül alakultak így a dolgok, hiszen véletlenek nincsenek!