- Nem, Samy, nem megyünk oda! - húztam visszafelé a barátnőmet, de igazából, már nekem sem volt erőm ahhoz, hogy ellenkezzek saját magammal. Ann és Liv megfogták a kezem, majd húzni kezdtek abba az irányba, amerre a végzetem távozott éppen. Már annyiszor játszottuk ezt el, hogy elegem lett. Egy hatalmas esés után, hárman újra vonszolni kezdtek Zac után. Nem akartam ellenkezni, mégis legyökerezett a lábam... kezdtem megőrülni saját magamtól, hogy ekkora nyomorék gyökér vagyok, annyi bátorság nincs bennem, hogy megszólítsak egy idegent. Ezt az érzést nem lehet leírni, egyszerűen túlságosan nyuszi vagyok az ilyesmihez. Samantha három órán keresztül győzködött, hogy jelöljem ismerősnek. Az is egy szép történet volt...
- Most már nem érdekelsz... jössz és kész... ha kell, a buszról rángatom le, de akkor is beszélni fogsz vele!!! - ordította Samy, akinek már tönkre mentek az idegei miattam. Hiába próbáltam, három ember túl sok volt ahhoz, hogy ellent tartsak. Sétálni kezdtünk utána, a buszmegálló felé. Sötét volt, és a térdem már így is fájt, nemhogy mikor még belerúgtam a láthatatlan buckákba...
Már megbántam azt a kijelentést, amit józan állapotban tettem nekik: " Bármennyire ellenkezek, ne hagyjatok nyugtot nekem, kérlek! " Lassan kezdtem megszokni a skizofrénia enyhe formáját... egyik pillanatban ezt akarom, utána elrohanok... keresem, de ha meglátom, el akarok onnan menni... ez még nekem is idegesítő volt, nem hogy szegény barátnőimnek.
A szívem a torkomban dobogott, a fogaim vacogtak az idegességtől.
- És mi lesz hogyha... - kezdtem neki, de Samy elkussoltatott.
- Nem lesz semmi, csak odamész hozzá köszönsz, és túléled... - borult ki teljesen.
- De nézd már meg! Itt dobog a szívem! - tettem a kulcscsontjaim közé a kezem.
- Kicsit odébb csúszott, nem baj az... - szólalt meg Ann. Enyhén besírtunk. Már magamtól sétáltam arrafelé, de amint megláttam, megtorpantam...
- Ne menjünk oda... - rángattam el őket a buszmegálló előtti boltokhoz, be a parkolók előtti beugróba, ahol nem láthattak azok, akik a buszra vártak és ahol szétizgultam az agyam.
- Ha te nem jössz, én megyek, és idehívom... - szólt Samantha, és őszinte mosoly ült ki az arcára. Csak bámultam rá. - Én megteszem... gyere Liv... - közben nem vette le rólam a szemét, folyamatosan mosolygott, majd belekarolt a barátnőnkbe, és eltűnt a sarkon. A lábamból kiment minden erő, és leültem egy padra, ami háttal volt annak a helynek, ahol Samyék eltűntek. Nem tudtam mit csináljak. El akartam futni, de ez volt az utolsó lehetőségem arra, hogy lássam Őt. Csak vártunk és vártunk Annel, majd mikor megláttam a szemüvegem visszatükröződéséből, hogy Samy és Liv futva jönnek felém, egy pillanatra kihagyott a szívem. Ketten egyszerre kezdték el darálni a szöveget. Mire elmondták, összeraktam magamban: oda kell mennem, mert ő vár a buszra és nem akarja lekésni, de szívesen beszél velem. Mintha áramot vezettek volna a gyomromba, olyan érzés fogott el. A lábaimból újra kiment az erő, de amint Samy nyugtató részleteit hallgattam, öntudatlanul megindultam felé.
- Nem annyira részeg mint hittük, egész normális. Még puszit is kaptam tőle. De amúgy ha Liv nincs, nem megyek oda hozzá. Ő mondogatta nekem azt, hogy ezt meg kell tennem érted... nagyon ideges voltam... - közben odaértünk nagyjából elé, de már jött a busz, és Ő ment el... de Samantha nem adta fel, húzott oda, majd odaálltunk mögé. Megfogta a táskáját, megszólította, majd ezt mondta:
- Ő lenne a barátnőm...- aztán Zackel egyszerre köszöntünk a másiknak. Valakinek mondott valamit, utána felém fordult és adott három puszit. Nem mondhatnám, hogy visszafogta magát, az összes a szám sarkára simult. Mindegyiknél hatalmasat dobbant a szívem. Kérdezték tőle, hogy ezzel a busszal menjenek e, mert ez az utolsó.
- Nem tudom. - majd felém fordult újra - Sajnálom, hogy nem tudtunk többet beszélni, de... - a többi szavát elnyomta a zsivaj. Ment még egy kicsit a huzavona, de végül úgy döntött, hogy marad. Mi négyen elálltunk az útból. Majdnem tizenöt percbe telt neki, hogy elköszönjön minden csajtól, akit ismert ott. Mire elment a busz, már alig maradtunk ott. Aztán jönni kezdett felénk. Én a szám elé emeltem a kezem, és nem akartam elhinni, hogy ez igaz. Odaért mellénk.
- Hello. Fúú de rosszul vagyok... mert nem is vagyok igazán részeg, ne ítéljetek el... csak... egyikőtöket sem ismerem... - nevetett. Repdestem. - Na bemutatkozok még egyszer! - és újra előadta a "szájsarokcsókot". Livnek, Annek és Samynek is köszönt, de nekik nem adott olyan puszit mint nekem. Mivel volt benne alkohol, elég érdekes dolgokat mesélt, de tudta hogy mit csinál. Majdnem húsz percen keresztül beszélgettünk mindenről, voltak ott oltások is, meg nevetések, suttogások. Liv és Ann leléptek és otthagytak minket, bár nem sokkolt ez a tény annyira. Egy csomó mindenről beszéltünk, mikor odajött az egyik haverja, egy lány, és onnantól fogva ott volt velünk. Megkérdeztem Zactől, hogy megnézhetek e valamit. Persze volt a válasz. Összemértem a tenyerünket. Elnyomtam egy sóhajt. Nem mertem a szemébe nézni. A csajjal is összemértem, majd ők megállapították, hogy hideg a kezem. Aztán jött egy autó, és Zacnek mennie kellett. Elköszönt Samytől a szokásos három puszival, aztán jöttem én. Én is megkaptam az adagom, de az ajkai, egyre beljebb tévedtek a szám sarkától. Átölelt, és nem akart elengedni.
- Ne félj tőlem, nem harapok... és nyugodtan írjál nekem, nem foglak megenni.
- De hogy írjak neked, ha nem vagy fönt sosem? - eltoltam magamtól, mire elengedett.
- Hát de fent vagyok, csak chaten nem, mert nem szeretem ha sokan rám írnak. De írj üzenetet. Rendben? - mosolygott rám.
- Oké.
- Na hát akkor szia - mondta, és közelebb hajolt hozzám, majd a száját félig az enyémre simítottam. Puszira számítottam, így gyorsan eltávolodtam tőle, amit meg is bántam. Ha nem fordítom el a fejem... ebbe bele sem mertem gondolni.
- Szia...- nyögtem, és Samyvel sétálni kezdtünk visszafele. Mikor nagyjából hallótávolságon kívül értünk, kérdezgetni kezdett, hogy megcsókolt e. Nem válaszoltam. Leültem egy beton által eltakart lépcsőre, majd a kezemet a fejemre téve előre hátra kezdtem el dülöngélni. Nem hittem el, hogy ilyen megtörténhet. Elsírtam magam a boldogságtól, hogy ilyen jól jött ki a dolog... ha nem fájt volna a térdem, abban a pillanatban körülfutom a világot...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése