Xavier
A nyitás előtt másfél órával érkezett meg a fiatal tulajdonos is, aki elégedetten, pimasz félmosollyal az arcán sétált a Moulin Rouge bejárata felé. Egyszerű, mégis elegáns fekete öltönyt viselt, halvány sárga inggel és vörös nyakkendővel, ami illett a szórakozóhely színeihez. Zakóját nem gombolta össze, bal kezét nadrágja zsebébe süllyesztette. Már páran megjelentek a bejárat előtt, meg akarták szerezni a legjobb helyeket, és üdvözölni akarták Xavier-t is, de ő csak kezet rázott egy-egy férfival, kísérőiknek egy szívdöglesztő mosolyt küldött, majd percekkel később eltűnt a széles ajtószárnyak mögött.
A nyitás előtt másfél órával érkezett meg a fiatal tulajdonos is, aki elégedetten, pimasz félmosollyal az arcán sétált a Moulin Rouge bejárata felé. Egyszerű, mégis elegáns fekete öltönyt viselt, halvány sárga inggel és vörös nyakkendővel, ami illett a szórakozóhely színeihez. Zakóját nem gombolta össze, bal kezét nadrágja zsebébe süllyesztette. Már páran megjelentek a bejárat előtt, meg akarták szerezni a legjobb helyeket, és üdvözölni akarták Xavier-t is, de ő csak kezet rázott egy-egy férfival, kísérőiknek egy szívdöglesztő mosolyt küldött, majd percekkel később eltűnt a széles ajtószárnyak mögött.
Egyenesen a márványpult felé indult, közben tekintete körbejárt a belső térben. Meg volt elégedve a lakberendezővel, akinek szép összeget fizetett a munkájáért. A férfi kissé még soknak is találta, de végül úgy döntött, majd akkor fogja visszakövetelni a pénzét, ha valamit hibásnak talál. De most, minden tökéletesnek tűnt.
- Bonsoir, Marc! - tenyerével finoman rácsapott a pult nehéz tetejére.
- Xavier! Kezdődhet?! - felelte Leroy, szélesen vigyorogva. - A húgod és az apád elmentek átöltözni, percek kérdése és itt lesznek - folytatta, bár a tulajdonos arcát látva kénytelen volt hozzá tenni: - Ophélie üzente.
- Sejtettem, hogy nem apám... - rántotta meg az ifjú Moreau a vállát. Nem különösebben érdekelte egyik rokona sem, mivel csak a vérét szívták, hiszen nem kaptak túl nagy részesedést, sőt még plusz százalékokat sem, és még a fránya társtulajdonosi címüket sem, ami igencsak szúrta a szemüket. Persze ezt a tehetetlen dühöt csak élvezte a szőke férfi. Anyja halála óta a családja nem szólt másról csak a pénzről, nem csoda, hogy elidegenedett mindentől és mindenkitől. Belépett a pultba, a csapos mellé, és töltött magának egy pohárba whiskyt, majd elindult a színfalak mögé.
- Negyed hét felé azért majd kezd el beengedni az embereket. Nehogy nekem elmenjen a közönség! - szólt még vissza Marc-nak, azzal eltűnt egy függönnyel eltakart folyosó mögött. Belekortyolt az italába, miközben végigsietett az öltözőkig. Először az ő kedvenc kis énekes madarát kereste meg. Tulajdonképpen Rosette Prideux-nak már nem volt szüksége bemutatásra, hiszen Franciaországot és lassan Európát is meghódította a lány. A folyosó végén bekopogott azon az ajtón, amin egy világos sárga csillagba vörös betűkkel belevésték a díva nevét.
- Heló, drágám! - köszönt be a készülődő nőnek a férfi. Az énekesnő egy pillanatra megállt, miközben ajkait festette pirosra.
- Gyere be, Xavi'! - mondta Rosette letéve a rúzst a pipereasztalra. Csókot váltottak, persze az egész csak annyiból állt, hogy arcuk egy pillanatra összeért. Attól, hogy elviselték egymást, még nem voltak nagy barátok. Munka viszony volt közöttük, bár tény, hogy régebb óta ismerték egymást.
- Tudod, hogy gyűlölöm, ha így hívsz! - jegyezte meg kissé bosszúsan a tulajdonos.
- Te pedig tudod, hogy éppen ezért csinálom - válaszolt a megjegyzésre nevetve a díva.
A fiatal Moreau felhorkant, majd előhozakodott a lényeggel:
- Nos, hétkor Chloé-val fellépés... persze lesz csúszás, nagyjából tíz perc. Viszont arra kérnélek, hogy valamilyen rövid kis szöveggel konferálj fel a nyitóbeszédemhez!
- Meglesz - bólintott rá a Prideux lány, közben felállt és az öltözőben lévő paraván felé indult. - Most, ha megbocsájtasz!
Xavier csak elmosolyodott, majd intett, s kilépett az öltözőből. Tovább indult, először a másik énekeshez, hogy vele is közölje a csúszást. Okokat nem mondott, bár nem is kérdeztek. Valójában csak az izgalmat akarta fokozni a férfi, semmilyen gond nem volt, szerencsére. Végül a táncosokhoz is benyitott, különösen azzal a lánnyal akart beszélni, akié a főszám volt, de még nem jött meg. Éppen mikor indult vissza a nézőtérre rohant el mellette az illető.
- Priscille! - a lány megállt, és kissé hanyagul és kelletlenül megfordult.
- Sietek, édes! - pirított rá a tulajra, meglehetősen nyersen. Nem véletlenül kedvelte annyira őt a férfi, akinek kifejezetten tetszett, hogy akármilyen helyzetben képes fölényesen viselkedni az előtte álló leányzó.
- A beszédem után lesz egy kis időm, gyere el az irodába - mondta végül Moreau, majd figyelte Priscille Depaul némiképp öntelt mosolyát, és azt, ahogyan elsétált, ő maga pedig visszament a pulthoz, ahol töltött magának még egy adag whiskyt, intett Marc-nak, hogy ideje kinyitni az ajtókat, azután ismételten eltűnt a színpad mögött.
- Bonsoir, Marc! - tenyerével finoman rácsapott a pult nehéz tetejére.
- Xavier! Kezdődhet?! - felelte Leroy, szélesen vigyorogva. - A húgod és az apád elmentek átöltözni, percek kérdése és itt lesznek - folytatta, bár a tulajdonos arcát látva kénytelen volt hozzá tenni: - Ophélie üzente.
- Sejtettem, hogy nem apám... - rántotta meg az ifjú Moreau a vállát. Nem különösebben érdekelte egyik rokona sem, mivel csak a vérét szívták, hiszen nem kaptak túl nagy részesedést, sőt még plusz százalékokat sem, és még a fránya társtulajdonosi címüket sem, ami igencsak szúrta a szemüket. Persze ezt a tehetetlen dühöt csak élvezte a szőke férfi. Anyja halála óta a családja nem szólt másról csak a pénzről, nem csoda, hogy elidegenedett mindentől és mindenkitől. Belépett a pultba, a csapos mellé, és töltött magának egy pohárba whiskyt, majd elindult a színfalak mögé.
- Negyed hét felé azért majd kezd el beengedni az embereket. Nehogy nekem elmenjen a közönség! - szólt még vissza Marc-nak, azzal eltűnt egy függönnyel eltakart folyosó mögött. Belekortyolt az italába, miközben végigsietett az öltözőkig. Először az ő kedvenc kis énekes madarát kereste meg. Tulajdonképpen Rosette Prideux-nak már nem volt szüksége bemutatásra, hiszen Franciaországot és lassan Európát is meghódította a lány. A folyosó végén bekopogott azon az ajtón, amin egy világos sárga csillagba vörös betűkkel belevésték a díva nevét.
- Heló, drágám! - köszönt be a készülődő nőnek a férfi. Az énekesnő egy pillanatra megállt, miközben ajkait festette pirosra.
- Gyere be, Xavi'! - mondta Rosette letéve a rúzst a pipereasztalra. Csókot váltottak, persze az egész csak annyiból állt, hogy arcuk egy pillanatra összeért. Attól, hogy elviselték egymást, még nem voltak nagy barátok. Munka viszony volt közöttük, bár tény, hogy régebb óta ismerték egymást.
- Tudod, hogy gyűlölöm, ha így hívsz! - jegyezte meg kissé bosszúsan a tulajdonos.
- Te pedig tudod, hogy éppen ezért csinálom - válaszolt a megjegyzésre nevetve a díva.
A fiatal Moreau felhorkant, majd előhozakodott a lényeggel:
- Nos, hétkor Chloé-val fellépés... persze lesz csúszás, nagyjából tíz perc. Viszont arra kérnélek, hogy valamilyen rövid kis szöveggel konferálj fel a nyitóbeszédemhez!
- Meglesz - bólintott rá a Prideux lány, közben felállt és az öltözőben lévő paraván felé indult. - Most, ha megbocsájtasz!
Xavier csak elmosolyodott, majd intett, s kilépett az öltözőből. Tovább indult, először a másik énekeshez, hogy vele is közölje a csúszást. Okokat nem mondott, bár nem is kérdeztek. Valójában csak az izgalmat akarta fokozni a férfi, semmilyen gond nem volt, szerencsére. Végül a táncosokhoz is benyitott, különösen azzal a lánnyal akart beszélni, akié a főszám volt, de még nem jött meg. Éppen mikor indult vissza a nézőtérre rohant el mellette az illető.
- Priscille! - a lány megállt, és kissé hanyagul és kelletlenül megfordult.
- Sietek, édes! - pirított rá a tulajra, meglehetősen nyersen. Nem véletlenül kedvelte annyira őt a férfi, akinek kifejezetten tetszett, hogy akármilyen helyzetben képes fölényesen viselkedni az előtte álló leányzó.
- A beszédem után lesz egy kis időm, gyere el az irodába - mondta végül Moreau, majd figyelte Priscille Depaul némiképp öntelt mosolyát, és azt, ahogyan elsétált, ő maga pedig visszament a pulthoz, ahol töltött magának még egy adag whiskyt, intett Marc-nak, hogy ideje kinyitni az ajtókat, azután ismételten eltűnt a színpad mögött.
***
Március 30-a, este 19 óra 14 perc.
Xavier Moreau biztos volt benne, hogy ezzel az időponttal neve bevonul majd a történelembe. Rosette Prideux és Chloé Renardi éppen belekezdett az első műsorszámba, amikor a közönség elcsendesedett. A tulajdonos a színpad oldalánál állt és figyelt a függöny mögül. Amit eddig látott a két énekesből kifejezetten tetszett neki. Három dal is elhangzott mire a két nő befejezte a duettet. Végül a közönség hatalmas tapsban tört ki, amelyen a függöny mögött álló férfi önelégülten elmosolyodott. Valahol az ő érdeme is volt ez, hiszen ő szedte össze az embereket, hogy a szórakozóhely újra ragyoghasson.
- Köszönjük! És most kérem Önöket, fogadják nagy tapssal a Moulin Rouge új tulajdonosát, a nagyszerű Xavier Moreau-t! - jelentette be a francia díva a férfit, aki könnyed léptekkel sétált fel a színpadra.
- Köszöntök mindenkit, ezen a csodás estén! Először is kérnék még egy tapsot a két arany torkú énekesünknek! - egy-egy csókot lehelt a két nő kezére, majd miután azok levonultak és elült a taps, folytatta: - Örülök, hogy Önök mind eljöttek erre az estére, remélem eddig mindenki jól érzi magát, és semmiben nem szenved hiányt. De azt hiszem, felesleges túlragoznom a lényeget. Ezzel és következő fellépőkkel szeretném megnyitni az újjászületett Moulin Rouge-t, mely akár egy főnix, hamvaiból éledt fel! - fejezte be végül a férfi, felemelte a poharát, amelyben volt még némi whisky, s hallgatta a felzendülő tapsot. - Most pedig jöjjenek a táncosok! - újabb taps hangzott fel, persze ez most sokkal visszafogottabb volt, mint az előzőek, de ez így volt normális. Xavier elégedetten sétált le a színpadról, majd visszaindult az irodába, ahová már várta a legkiválóbb táncosát, s egy fél órával később egy kisebb tárgyalást is le kell majd bonyolítania valami Joubert nevű alakkal. Utóbbit kevésbé várta, mint a Priscille-el való találkáját, de örült volna egy befektetőnek, és ha ügyes, akár még meg is csíphet most egyet.
Xavier Moreau biztos volt benne, hogy ezzel az időponttal neve bevonul majd a történelembe. Rosette Prideux és Chloé Renardi éppen belekezdett az első műsorszámba, amikor a közönség elcsendesedett. A tulajdonos a színpad oldalánál állt és figyelt a függöny mögül. Amit eddig látott a két énekesből kifejezetten tetszett neki. Három dal is elhangzott mire a két nő befejezte a duettet. Végül a közönség hatalmas tapsban tört ki, amelyen a függöny mögött álló férfi önelégülten elmosolyodott. Valahol az ő érdeme is volt ez, hiszen ő szedte össze az embereket, hogy a szórakozóhely újra ragyoghasson.
- Köszönjük! És most kérem Önöket, fogadják nagy tapssal a Moulin Rouge új tulajdonosát, a nagyszerű Xavier Moreau-t! - jelentette be a francia díva a férfit, aki könnyed léptekkel sétált fel a színpadra.
- Köszöntök mindenkit, ezen a csodás estén! Először is kérnék még egy tapsot a két arany torkú énekesünknek! - egy-egy csókot lehelt a két nő kezére, majd miután azok levonultak és elült a taps, folytatta: - Örülök, hogy Önök mind eljöttek erre az estére, remélem eddig mindenki jól érzi magát, és semmiben nem szenved hiányt. De azt hiszem, felesleges túlragoznom a lényeget. Ezzel és következő fellépőkkel szeretném megnyitni az újjászületett Moulin Rouge-t, mely akár egy főnix, hamvaiból éledt fel! - fejezte be végül a férfi, felemelte a poharát, amelyben volt még némi whisky, s hallgatta a felzendülő tapsot. - Most pedig jöjjenek a táncosok! - újabb taps hangzott fel, persze ez most sokkal visszafogottabb volt, mint az előzőek, de ez így volt normális. Xavier elégedetten sétált le a színpadról, majd visszaindult az irodába, ahová már várta a legkiválóbb táncosát, s egy fél órával később egy kisebb tárgyalást is le kell majd bonyolítania valami Joubert nevű alakkal. Utóbbit kevésbé várta, mint a Priscille-el való találkáját, de örült volna egy befektetőnek, és ha ügyes, akár még meg is csíphet most egyet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése