2012. július 10., kedd

Csillogás Párizsban - 8. fejezet


Sebastian


A cél egyértelmű volt: megszerezni Xavier-től a Moulin Rouge-t. Ez volt, ami most kizárólagosan foglalkoztatta Sebastian Moreau-t, hiszen a hatalomvágya egy pillanatra sem múlt el. Az pedig, hogy jelenleg találkozgatott Rosette-tel, csupán tény volt számára, semmi más. Jól érezték magukat együtt és a nő tökéletes segítséget nyújthatott abban, hogy aláássa az unokaöccse terveit. Ebben a pillanatban csupán erre kellett neki a díva, s bár fogalma sem volt arról, hogy mennyit érzékel ebből a szórakozóhely csillaga, csak folytatta a szédítését, amivel maga mellett tarthatta, addig, amíg szükséges volt. Aztán majd elválik mi lesz.
Egy darabig a bárnál ücsörgött, jéghideg vodkát iszogatva, és hallgatta a Prideux-Renardi duó nyitószámát, azonban mielőtt még annak vége lett volna, felállt, és elindult hátra, a színpad mögé, az öltözőkhöz. Látta a bátyját és az unokahúgát az egyik szélső boxban, de nem különösebben foglalkozott velük, s mivel az apa-lánya páros sem vette észre Sebastiant, így nem is zavartatta magát. Sosem volt igazán jó kapcsolata a testvérével, aminek a köztük lévő nagy korkülönbség volt az oka. Több mint tíz év elég volt ahhoz, hogy sose értsék meg egymást. Az unokahúga meg… egy igazi hisztis kis liba lett az anyja halála után. Ezt pedig rosszabbnak tartotta, mint Xavier szétcsúszását. Nem mintha azzal a kölyökkel jobb lenne a kapcsolata, főleg mióta a Moulin Rouge-t akarja megszerezni magának, de bízott abban, hogy Dominique-ot és Ophélie-t majd maga mellé tudja állítani. Akkor gyorsabban is megkaparinthatná, amit akar. Tulajdonképpen most is azért akarja meglepni Rosie-t, hogy elmondhassa neki, mit vár el tőle. Csupán olyan köntösbe kell öltöztetnie ezt az egészet, hogy úgy tűnjön, minden a nőről szól. Ehhez pedig a Moreau nagybácsi nagyon is jól értett.
Nem kellett különösebben sokat várnia, hogy az énekesnő visszatérjen az öltözőjébe, s egyből a spanyolfal mögé lépjen, átöltözni a következő számhoz. Ugyan a férfinak fogalma sem volt, hogy milyen műsort találtak ki a megnyitó estéjére, nem volt tőle elragadtatva. Az egész hely borzalmas volt az ő szemében. A színek, az elrendezés, a formák, a színpad. Ha már az övé lesz a hely, egy újranyitóval fogja megkezdeni a sikert, átalakítva mindent, hogy tökéletes legyen. Ettől a gondolattól mosolyra húzódtak ajkai, közben pedig már a paraván felé lépdelt, hogy meglephesse a dívát.
- Franz, te vagy az? Mondd meg a fotósoknak, hogy csak a következő szám után fényképezzenek. Akkor már nem lesz egy felesleges liba mellettem - Rosette hangja betöltötte egy percre a szobát, de választ nem kapott. Éppen ki akart volna nézni a rizspapír mögül, amikor Sebastian elkapta és a falhoz szorította. A nő egy pillanatra meglepődött és elakadt a lélegzete.
- Majd megmondom Franz-nak, hogy szóljon a fotósoknak - mondta hamiskás, sármos fél mosollyal a férfi, miközben egy, hét szál vörös rózsából álló csokrot adott át a szőke, huszonegy évesnek.
- Azt hittem, csak este találkozunk - jegyezte meg Rose, miközben eltolta magától a sötétbarna hajú fiatalembert.
- Gondoltam, tetszene, ha meglepnélek - felelte továbbra is mosolyogva, miközben a nő után lépett, és visszahúzva magához megcsókolta. Azonban nem sokáig tarthatott ez a pillanat, mert a Prideux lány ismét eltolta magától, a virágot pedig vízbe tette.
- És?
- Téged nem lehet becsapni, Rosie! – nevetett fel röviden Sebastian. – Nem mellesleg azért is jöttem, hogy megkérjelek egy apróságra – folytatta, majd végigmérte az énekesnőt, aki csupán fehérneműben állt előtte, jó pár perce. Hihetetlenül vonzónak találta.
- Mégis mire?
- Beszélned kéne a bátyámmal, Dominique-kal. Őt kéne valahogy, szép lassan megfűznöd, hogy a kicsi fiacskája nem éppen a legalkalmasabb egy ilyen üzlet vezetőjének. És jobban járna, ha esetleg rám bízná a dolgokat, lebeszélve Xavier-t. Ajánl neki annyi pénz, amennyit akar! Nem érdekel. Csak az én nevemen legyenek ennek a kócerájnak a papírjai.
- Úgy tudtam, éppen a pénzért csinálod ezt az egészet. De ha az nem számít, akkor nincs értelme, nem igaz? Akkor minek vagyok én? Tudod, Sebastian, egyszerűbb, ha a munkadóm nem feltételezi rólam, hogy átverném a palánkon, és lásd be, túl jól hangzik a nevemmel ez a kóceráj – hiába, Rosette tudta, hogyan győzze le az embereket, s most is könnyen a férfi fölé kerekedett. Lassan sétált végig a férfiú körül, végül mutató ujját végighúzta annak mellkasán. Szemtelen volt, rátarti és szarkasztikus, ráadásul tökéletesen élt minden fegyverével. Egy pillanatra nem is tudott reagálni rá értelmesen a Moreau család tagja, majd végül összeszedte magát, de addigra már mindketten tisztában voltak azzal, ki nyerte meg ezt a csatát.
- Rád mindig szükségem lesz, Rosie!
- Igazán? Ennek nagyon örülök – a nő csak mosolygott rá, látszott, hogy kiélvezi diadalának ízét. – Nos, majd beszélek Dominique-kal, de most menj! Öltöznöm kell! Arról nem is beszélve, hogy bárki megjelenhet az ajtómban.
- Persze, végül is ünnepelt sztár vagy! – jegyezte meg Sebastian, majd egy csókot lehelt Rose ajkaira, aztán az ajtó felé indult. Forrt benne a düh, amiért ennyire könnyen hagyta, hogy felülkerekedjen rajta egy nő, de egész jól palástolta. – Akkor este… au revoir, Rosie! – ezzel távozott az öltözőből, bár még látta, ahogyan a szőke démon int neki egy győzedelmes mosoly kíséretében.
Nem állt meg egy pillanatra sem, gyakorlatilag kiviharzott a Moulin Rouge-ból. Már nem érdekelte, hogy valaki látja-e vagy sem. Az sem foglalkoztatta, egy egészen rövid ideig, mi lesz a szórakozóhely sorsa, mert most először bedőlt a szőke csitri álcájának, azonban kénytelen volt rájönni, hogy ez sokkal keményebb játszma lesz, mint hitte volna. Erre az estére már csak egy dolga maradt: kideríteni, mennyire veszélyes is ez a nő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése