Sokszor szólt már rám, hogy hagyjam abba, de nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Egy sötét poros szobában voltam, egy végletekig elhasznált ágyon ültem. Délután lehetett, nem tudtam biztosan, a narancssárgás fényből ítéltem, ami a kormos törött ablakon szűrődött be. Állt a dohos levegő. Egyedül voltam, Jason vadászott. Semmi szerepe nem volt a ma délutánnak, engem mégis izgalom fogott el, amikor a kezembe vettem a pengém. A fájdalom volt az egyetlen, ami ébren tartotta bennem a tényt: még mindig ember vagyok. És emellett persze ott volt Jason földöntúli imádata. Vámpír volt, ahogy ezen a helyen élők 99%-a. Kimentett, amikor a társai lemészárolták a családomat. Azt mondta azért, mert szemrebbenés nélkül néztem végig, ahogy a vadállatok feltépik a rokonaim nyakát, és kiontják a beleiket. Csak a szemem követte a húgom előttem földre hulló élettelen testét. Ekkor találkozott a tekintetem az övével. Azóta nem enged senkit a közelembe, és már 3 vámpírt megölt amiatt, mert kivillant rám a szemfoguk. Beteges, igen, az. De el is magyarázta miért. Gyűlöl az lenni, ami. Imádta az emberlétet, és amióta átváltozott, átkoz minden egyes vámpírt a Földön. Bennem látja önmagát, és magát az Embert. Nem engem szeret, hanem azt ami vagyok. Csak azért bánik velem úgy, ahogy, mert a szívem dobog, és a vér folyik az ereimben. Különben már megölt volna, mert az idegeire megyek, de amikor felpiszkálom az agyát, mindig a mellkasomra teszi a fejét, és hallgatja a szívem. Persze utána éhes lesz, és enni akar. Ez történt 2 órája, és azóta nem láttam. Félnem kéne, hisz vámpír tanyán élek, de pontosan tudom, hogy Jason milyen rangot tölt be, és ha valaki a ház közelébe merészkedik, az meghal. Még egyszer. Örökre.
Csak néztem a narancssárgás fényben tompán csillogó éles, pici tárgyat, és azon gondolkodtam, hogy ezért nagyon ki fogok kapni. Az alkarom felsőrészéhez emeltem, odanyomtam, majd egy hirtelen mozdulattal megvágtam magam. A fejemet hátrahajtottam, élveztem a fájdalmat, a tudatot, hogy vagyok. "Ez az egész csak egy rossz álom" - mondogattam mindig magamnak, de a fájdalom, a vérem kiserkenése és csordogálása a poros, mocskos szivacsra, mindig belém döfte a kellemetlen igazságot, hogy mi a helyzet. Nincs senkim, nem tudom hol vagyok, legalább 600 vérszomjas lény van körülöttem, és egy, az Emberért rajongó vámpír etet, és vigyáz rám.
A karomon már 3 vágás ékeskedett, mindegyikből folyt a mélybordó vérem. Szinte már fekete. Gyönyörű. Pisilnem kellett, így átmentem a szoba mosdójának nevezett csótány tenyészetébe, és miután lerugdostam az ülőkéről az undorító bogarakat, elvégeztem a dolgom. Visszamentem a helyemre, ráültem az ágyra, és folytattam az engem szórakoztató elfoglaltságomat.
Kisvártatva Jason megérkezett. Berúgta az ajtót, hallottam egy hatalmas reccsenést, majd egy tompa puffanást. Ajtó csapódott, Jason előttem termedt, aztán villámló tekintettel adott nekem egy pofont. A pengét a számba rejtettem, a fogsorom jobb felső részébe, az ajkam és a fogaim közé, így most az is el kezdett vérezni. Köptem egyet.
- Hogy képzelted ezt, Saleisha? MI?
- Unatkoztam. - Újabb pofon. Újabb köpés.
- Mit képzelsz magadról? EZ EGY VÁMPÍR TANYA! 769 vérszomjas idegbeteg állat van itt. És te vágod magad? Jó, hogy nem fekszel ki tálcára és öntöd le magad vérrel. Hülye vagy te?
- Nem. Csak fölösleges. - megint meg akart pofozni, de kiköptem a pengét a kezembe, majd a nyakamhoz tartottam. Ráordítottam.
- TEDD MEG! ÜSS MEG! - Megállt. Nézett egy darabig, majd leeresztette a kezét. Földre szegezte a tekintetét, és ebben a pillanatban végtelenül elhagyatottnak és megtörtnek tűnt. Én nem akartam ilyen lenni. Tudtam, hogy egy idő után én is vámpír leszek. De nem akarok az lenni, ha nincs senki, akivel megoszthatnám az öröklétet. Körbenéztem.
- Én nem akarom ezt. Sajnálom Jason.
Mire visszakérdezett, én már belevágtam a csuklóm ütőerébe a pengét. A vérem ömlött. Jason elkerekedett szemmel nézte, ahogy eláztatja a ruhám. Ráfröcsköltem, majd ráüvöltöttem.
- ÖLJ MEG! MOST!!
Láttam rajta, hogy nem tudja mit csináljon. A vérem felpezsdítette, a tettem leblokkolta, és a hang, amit ő előbb hallott meg, megrémítette. A másodperc törtrésze alatt mérte fel a helyzetet, és azonnal cselekedett. Odaugrott hozzám, megfogta a fejem, felhúzta egy kicsit, majd kitörte a nyakam. Az utolsó kép amit láttam az volt, hogy vámpírok százai ömlenek be az ablakon, és az ajtón. Jason megölt, hogy ne szenvedjek. Szeretem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése