2011. december 31., szombat

Csillogás Párizsban - 1. fejezet

Xavier

Xavier kényelmesen ücsörgött a bőrfotelében az irodájában, kezében egy pohár whiskyvel, ami kedvenc itala volt. Az asztalán a hamutartó szélén egy félig leégett cigaretta füstölgött, mellette pedig az aznapi újság, melyben először szerepelt az ő és családja neve a Moulin Rouge megnyitásával kapcsolatban. Eddig ugyanis hétpecsétes titok volt, hogy ők, jobban mondva Xavier vásárolta fel az egész poros kócerájt, hogy egy valamire való, elit szórakozóhelyet csináljon belőle. Ami igazán szúrta a szemét azaz volt, hogy nem csak az ő neve volt feltüntetve az újságban, ugyanis a családtagjainak köze nem volt ehhez. Az ötlet és az ingatlan is Xavier kezében volt, az ő nevére szóltak a számlák, a többiek csak élősködtek a nagy pénzt ígérő vállalkozáson.
Először mindenki őrültnek nézte, főleg a drogos incidens után. Ellenben amikor rájöttek, mekkora pénz rejlik ebben az üzletben, megváltozott a véleményük. Hirtelen mindenki be akart fektetni, hogy valamennyit mégiscsak keressenek rajta. Ezt az egészet pedig Xavier nevetségesnek tartotta, hiszen apja kifejezetten ellenszenvesen viselkedett vele, saját húga is csak kihasználni készült, igaz, legalább valamennyit segített a szervezésben, és ezért hálás is volt, bár sosem mondta volna ki. A nagybátyjáról pedig még nem is beszéltünk, aki nyíltan közölte, hogy neki szüksége van erre az üzletre, sőt, egyenesen követeli, hogy a tulajdonjogokat írassa át rá Xavier. A fiatal Moreau fiú erre csak egy nemmel és egy beintéssel válaszolt a szeretett nagybácsinak.
Felállt, letette a poharat, majd felvette a cigarettát és irodájának üvegezett falához sétált, hogy kibámulhasson az éjszakai Párizsra. Imádta. Mindig elragadtatással figyelte a csendes mozgást éjjelente a városban. Annyira kézzelfoghatóan egyszerű volt s mégis elérhetetlenül távoli. Pont, mint amilyen ő maga is volt... amilyen mindig is akart lenni. Visszalépett az asztalához, hogy lepöckölje a hamut, majd szívott még egy slukkot a mérgező szálból, végül elnyomta azt.
- Monsieur Moreau! A húga megérkezett.
A titkárnő nyitott be, hogy közölje itt van végre Ophélie. Hozzá kell tenni, hogy ez már a sokadik titkárnő volt az elmúlt fél év során, ugyanis eddig mindegyikükkel lefeküdt Xavier. Előbb vagy utóbb pedig ez a nő is erre a sorsra fog jutni.
- Engedje be! - felelte a férfi, majd kevés érdeklődéssel figyelte, amint kedves húga belibbent az irodájába. A titkárnő becsukta a lány mögött az ajtót, aki ahogy hallotta a zár kattanását vidáman, kissé már negédes hangon szólalt meg.
- Xavier! Már csak egy nap!
- Igen, de addig még rengeteg dolgunk van - válaszolta a szőke férfi, miközben visszaült bőrfotelébe. 
- Oh, ugyan már! Holnap ilyenkor már pezsgőt bontunk és ünnepelünk, mert megcsináltuk! - lelkendezett tovább a fiatal Moreau lány, aki szemmel láthatólag nagyon is izgatott volt a holnapi megnyitó miatt. Persze ez a naiv kislány, csak egy jól játszott szerep volt, hiszen egy valódi kígyóval állt szemben Xavier, aki ezzel nagyon is tisztában volt.
- Megcsináltam, Ophélie! - ejtette a szavakat némi gőggel, a sértettség pedig sütött a hangjában. Húga arckifejezése is egyből megváltozott, de ő csupán mosolygott. Végeredményben ő volt a tulajdonos, a többiek csak befektetők.
- Drága húgom, jegyezd meg, ez az én ötletem és az én vállalkozásom! Tündéri vagy, hogy segítesz, de nem vagy társtulajdonos. Ebben ne is éld bele magad! Ilyen módon a királyi többes csak nekem szól, ami igazán hízelgő, de felesleges - a jeges nyugalom áradt Xavier szavaiból, ami sokkal rosszabb volt, mintha kiabált volna, és ezt Ophélie is pontosan tudta. Egy halvány mosoly szállt a nő felé, mire az felállt s egy ideges biccentés kíséretében az ajtó felé indult. 
- Holnap találkozunk - szólt még vissza az ajtóból, de már nem emelte tekintetét bátyjára. Düh és megalázottság égett a hangjában a lánynak. Az ajtó becsukódott és Xavier halkan felnevetett. Igazság szerint imádta kiborítani a családját. Ezért is küldte magát padlóra a drogokkal.
Percekkel később az ajtó újra nyílt és a titkárnő lépett be az irodába. 
- Ha nincs már rám szüksége, Monsieur Moreau, akkor haza mennék! 
- Hmm... mondja csak, Agnes, van magának barátja vagy férje? 
- Nincs, de... miért... - szemmel láthatólag meg volt lepődve a kérdésen. Xavier elmosolyodott, majd felvette a whiskys poharat az asztaláról, és egy húzásra megitta annak tartalmát. 
- Holnapra minden megbeszélést mondjon le, és erre a címre jöjjön! - adta át a cetlit a kissé megdöbbent nőnek, aki már két perc múlva ott sem volt. 
A férfi az öltönynadrágjának zsebébe süllyesztette a kezét, majd újra csak az üvegfalhoz sétált, ahonnan ismét hőn szeretett Párizsát kezdte el figyelni. 
- Már csak egy nap... - suttogta saját maga és az üveg köze, ami némiképp bepárásodott, Xavier pedig mosolygott. Igen, holnap bemutatkozik az újjászületett Moulin Rouge, s új, friss csillagokat fog adni a világnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése